"Az idő olyan finom, éteri birodalom, melyben egymásból következően létezik az, amit múltnak, jelennek és jövőnek nevezel. Ezek tehát nem tekinthetők egymás ellentéteinek, inkább ugyanazon egész különféle, végső soron csakis a te nézőpontodból megkülönböztethető részeinek; ugyanazon eszme folyamatának; ugyanazon energia ciklusainak; ugyanazon örökös Igazság különféle nézőpontjainak. Ha ebből arra következtetsz, hogy a múlt, jelen és jövő egy és ugyanazon „idő"-ben létezik, akkor helyesen látod. " 
"Az abszolút világában - hiszen ott az idő nem idő - valamennyi dolog egyidejűleg minden."
"Sebesség kérdése az egész - hogy mikor fogsz megérkezni, bár ez is csalóka, hiszen nincsen „mikor", sem pedig „előtt", vagy „után". Csak a MOST létezik; az örökkévaló pillanat, amelyben megtapasztalhatod önmagad."
"Választottatok egy viszonyítási pontot, fenn az égbolton: a Napot, és kijelentettétek, hogy egy „nap" az az időtartam, amíg az űrhajótok Napra tekintő része addig fordul, amíg ismét meg nem pillantod a Napot.
Ezt a napot felosztottátok huszonnégy órára; megintcsak önkényesen. Ugyanezzel az erővel lehetne tíz, vagy akár hetvenöt is.
Aztán percekre bontottátok az órát. Kijelentettétek, hogy minden órányi egységnek legyen hatvan kisebb egysége: perce, és ezeknek az egységeknek további hatvan apró része,másodperce.
Egyszer csak felfedeztétek, hogy a Föld nem csak forog, repül is ! Észrevettétek, hogy kering a Nap körül.
Kiszámoltátok szépen, hogy a Föld 365 fordulat alatt kerüli meg a Napot. Ezt a számot neveztétek el évnek.
Akkor jött a bonyodalom, amikor ezt az évet is kisebb, ám a napnál nagyobb egységekre akartátok osztani.
Kitaláltátok a hetet és a hónapot, és sikerült is minden évbe belehelyezni ugyanannyi hónapot, de a hónapokba már nem tudtatok ugyanannyi napot beleszuszakolni.
Nem sikerült elosztani a háromszázhatvanöt nap páratlan számát a tizenkét hónap páros számával, úgyhogy arra a félmegoldásra jutottatok, hogy az egyik hónapban több, a másikban kevesebb nap lesz!
Az év felosztását illetően megtartottátok a tizenkettes osztót, mert ezt a ciklust figyeltétek meg évente a Hold keringésében. Hogy összeegyeztessétek ezt a három űrbéli mozgást - a Föld tengely körüli forgását, a Nap körüli forgást, és a Holdciklust - egyszerűen szétszórtátok a napokat a hónapokba.
De még mindig nem volt minden rendben, mert ez a tákolmány állandó csúszásban volt a megfigyeléseitekhez képest. Így aztán elhatároztátok, hogy minden x-edik évben legyen eggyel több nap ! Elneveztétek szökőévnek, még nevettetek is rajta, pedig tulajdonképpen ezéletetek egyik meghatározója... És ezek után az Én magyarázatomat minősíted hihetetlennek !
Ugyanilyen önkényesen csináltatok „évtizedeket", „századokat" (különös módon tízes, és nem tizenkettes rendszerben), hogy nagyobb „időegység"-et is tudjatok mérni. Tulajdonképpen kialakítottatok egy rendszert a mozgás térbeli mérésére.
Láthatod tehát, hogy nem az idő „múlik", hanem a tárgyak haladnak és mozognak az általatok világűrnek nevezett mezőben. Az úgynevezett idővel egyszerűen a mozgást számoljátok !
A tudósok tudatában vannak ennek az összefüggésnek, ezért beszélnek inkább tér-időről.
A ti Einstein professzorotok, és még néhányan rájöttek, hogy az idő viszonylagos, valójában nem létező fogalom: mindössze két térbeli test egymáshoz viszonyított távolsága ! (Ha valóban tágul a világegyetem -ahogy tágul is -, akkor a Földnek „több ideig" tart megkerülni a Napot, mint egymillió évvel ezelőtt. Van még mit csiszolgatnotok ! )"
Közvetítette: Neale Donald Walsch

Közzétette: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta / www.angyalokfenye.hu
(Az írást csak forrásmegjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, csatlakozz FACEBOOK oldalunkhoz, vagy iratkozz fel a napi hírlevélre, hogy ne maradj le a napi hírekről, üzenetekről, amik segíthetik életedet.


Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel 
Oszd meg vagy küldd tovább: / Share To:

Post A Comment:

0 comments so far,add yours

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.